Idegen civilizációk látogatói

Az Európai Déli Obszervatórium (ESO) Chilében lévő, 12 méteres Atacama Pathfinder Experiment (APEX) antennájával végzett megfigyelések segítségével minden eddiginél alaposabban lehetett tanulmányozni a távoli, fényes galaxisok kisebb csoportokba, halmazokba rendeződését. A R. Hickox (Dartmouth College, USA / Durham University, Egyesült Királyság) által vezetett kutatócsoport a szubmilliméteres méréseket optikai (VLT távcsőrendszer) és infravörös (Spitzer-űrtávcső) adatokkal is kiegészítve azt találta, hogy a galaxisok csoportosulásra való "hajlama" annál erősebb, minél nagyobb tömegű az őket körülvevő, ún. sötét anyag halo tömege (ezek teszik ki az egyes galaxisok tömegének legnagyobb hányadát).

A vizsgált galaxisok mintegy tízmilliárd fényévnyire vannak tőlünk − így korai állapotukban, éppen a legintenzívebb csillagkeletkezési folyamatok közben figyelhetjük meg őket. A sötét anyag halók tömegének megmérésével, valamint ezek fejlődésének szimulációival a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy ezekből a csillagontó galaxisokból jöttek létre a ma megfigyelhető legnagyobb tömegű, ugyanakkor csillagkeletkezést már szinte egyáltalán nem mutató, ún. óriás elliptikus galaxisok. A két galaxistípus közötti, közvetlen kapcsolatot most először sikerült egyértelműen kimutatni.

Az APEX szubmilliméteres teleszkóppal tanulmányozott, távoli csillagontó galaxisok (pirossal) a Fornax (Kemence) csillagképben. A vizsgált égterület képét a Spitzer infravörös űrtávcső örökítette meg (ESO, APEX (MPIfR/ESO/OSO), A. Weiss et al., NASA Spitzer Science Center).

A szakemberek számára a legnagyobb rejtélyt azonban az jelenti, hogy a megfigyelések alapján ezen galaxisok korai, intenzív csillagkeletkezési periódusa átlagosan mindössze 100 millió évig tartott (ami a csillagvárosok több mint 10 milliárd éves életkorát figyelembe véve meglehetősen rövid időtartam). Ez alatt a rövid idő alatt a galaxisokban lévő csillagok száma csaknem megkétszereződött, majd ezt követően gyakorlatilag leállt a csillagok születése.

A kutatókat meglepte ez az eredmény, ugyanakkor mégis sikerült előállniuk egy lehetséges magyarázattal. A rendkívül intenzív csillagkeletkezés ugyanis valószínűleg azt is eredményezte, hogy − a csillagok tömegvesztési folyamatai révén − megnőtt a szupernehéz központi fekete lyukak környezetébe áramló anyag mennyisége. Az elnyelt anyag mennyiségének növekedése egyre erősebb anyagkilövelléseket (jeteket) hozott létre a fekete lyukak környezetében; míg végül a galaxismagok annyira aktívvá váltak, hogy az erős anyagkiáramlások "szétfújták" a galaxisok külsőbb régióiban lévő, a további csillagkeletkezés forrásául szolgáló gázanyagot.

A Hickox és munkatársai által közölt eredmények a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society folyóirat január 26-i számában jelentek meg.

Forrás: ESO Press Releases — Csillagászat.HU
Beküldte: Oltyán Edit

Természetközeli vallásuk egyidős az emberiséggel. Szertartásaikat, beavatási ceremóniájukat többnyire a szabadban elkerített templomukban, a Felkelő Ízisz Templomának is nevezett területen végzik. Kerülik a sötét eszmék követését, hirdetését és persze a sátánista eljárásokat. Lényegében egy különös vallás az övék, amely elítél minden olyasmit, amit negatív jelzővel szoktak illetni. Feladatuk, hogy az embereket pozitív életszemléletre neveljék, pozitív irányba befolyásoljanak minket, és hogy kitöröljék a negatív érzelmeket a szívekből és a lelkekből.

Főpapnőjük, a Mennyek Királynője bizonyos szempontból hasonlít az egyiptomi Ízisz istennőre. Ő is a fény és a termékenység megtestesítője, hiszen termékenységet hozhat a Földnek és az állatoknak, a fáknak és a növényeknek és persze az embereknek is. Isten eszközének tekinti őt, aki még az évszakokat is ellenőrzi és persze a természet dolgainak intézője, aki követőire mágikus erőt is átruházhat. Ám ez a mágia sokkal inkább természeti mágia, mintsem szertartásos, még ha bizonyos elemei ez utóbbira is emlékeztetnek. Hiszen a varázslatok alkalmazása épp úgy része a wicca boszorkányok rituáléjának, mint a fekete mágiát követőkének.

Ellenben a Mennyek Királynőjének hívei számára tilos a sötét varázslatok és szertartások művelése, mert hitük szerint az háromszorosan is visszaüthet. Nem éri meg negatív dolgot cselekedniük, mert aki ilyet tesz, az háromszor is megtapasztalhatja a sötét erők hatalmát, és ezzel végképp elveszítheti a fehér boszorkányokra jellemző pozitív kisugárzást, a kedvességet, a bölcsességet és a tiszteletet. Épp ezért kizárólag csak békés, segítő szándékú varázslatok lehetnek mágiájuk alapjai. Szertartásaik elsősorban az olyan gonosz, démoni erők legyőzésére irányulnak, amelyek gyűlöletet, irigységet, féltékenységet, kegyetlenséget, hiúságot vagy épp bosszúvágyat keltenek. Na és persze minden olyan dolog ellen, ami a fekete mágia varázslataihoz, átkaihoz és rontásaihoz köthető.

A természeti mágia ugyanakkor nem azonos a szertartásmágiával, hiszen alapvetően a természetben előforduló négy alapelemre (Föld, Levegő, Víz és Tűz) építkezve fizikai szubsztanciák és nem fizikai energiák alig érzékelhető kapcsolatát jelenti. A legjobb példa erre az úgynevezett kristályok és fémek (Föld) egyfajta éteri kondenzátorként történő alkalmazása, amely rezonanciákon keresztül hat az asztrális és éteri síkokra. A másik ismert példa a természeti mágiára az illékony aromák, tömjének (Levegő) alkalmazása. A természetes vizek (Víz) közül az állóvíz megtartja az éteri energiákat, míg a folyóvíz megsemmisíti azt. S végül a Tűz az, amely lehetővé teszi a különböző elemek átmenetét egymásba; tisztító ereje tagadhatatlan.

Ez a mágia első olvasásra túlságosan is misztikusnak tűnik? Pedig korántsem az, hiszen semmivel sem különb, mint a keresztény egyházak templomaiban megtapasztalható szertartások, rituálék? Csak a keresztények már elfelejtették az Oltár (szent szikla, Föld) ezoterikus jelentőségét és szerepét, vagy a szenteltvíz (víz) természetfeletti energiákat befolyásoló hatalmát, a tömjén és a füstölők (levegő) éteri kondenzátorként való alkalmazását és persze a gyertyaláng (Tűz) mindent tisztító erejét, energiáját.

S míg a különböző egyházak szónokok, próféták, hittérítők útján igyekeznek híveket toborozni, a wicca hívők önszántukból jelentkeznek. A wicca elfogadja híveit olyannak, amilyenek. Nem kényszerít rájuk semmit és nem vár el tőlük semmit, csupán a Föld és a természet szeretetét és a tiszta, segítő szándékot.

Mivel ma már nincs boszorkányüldözés, bármelyikünk bármikor összeakadhat a jó boszorkányok eme igen ritka képviselőivel, akik a normál életükben semmivel sem különböznek tőlünk, ám mégis érezni pozitív kisugárzásukat, kedvességüket, bölcsességüket és mindent átható szeretetüket.
Legyen hozzájuk minél többet szerencsénk!?

Forrás: Nőiportál.Hu
Beküldte: Oltyán Edit
Közzétette: Molnár Ferenc

Az utóbbi nem egészen 100 évben azonban az istenek, úgy tűnik, elpártoltak az emberiségtől és helyüket átvették a földönkívüliek. Marslakók, vénusziak, vagy a naprendszeren kívülről érkező kis szürkék tűntek fel minden felől a galaxis mélyéből érkező ummiták, peliádiak, szíriusziak, magas szőkék és még sorolhatnánk hányféle teremtmény társaságában. Földünk a világegyetem átjáró háza, és nincs az univerzumnak olyan planétája, amelynek lakói az elmúlt évszázadban ne léptek volna kapcsolatba velünk. Pontosabban valamelyik honfitársunkkal…

JELEK ÉS FIGYELMEZTETÉSEK

Idegenek inváziója

Persze ahány nép annyi szokás. Ezt várnánk a földönkívüliektől is, de mindez nem igazán zavarja őket. Sőt ellenkezőleg: amennyire idegenek, amilyen mérhetetlen távolságból érkeztek hozzánk, annyira földi a felfogásuk, a viselkedésük, de még a gondolat menetük is. Hogy lehet, hogy a tőlünk olyan távoli világokban, nyilván teljesen más fizikai és biológiai körülmények között kifejlődött faj egyedei ennyire emberi gondolatokkal rendelkezzenek? Vagy talán nem is léteznek és csak gyarló emberi tudatunk teremtette meg őket? De akkor kiket látnak a szemtanúk ezrei világszerte, miféle azonosítatlan szerkezeteket örökítenek meg a légkörben vagy épp a világűrben? Kik azok, akiknek a félreérthetetlen tevékenységben az elmúlt 65 évben egyre pontosabban kirajzolódik előttünk? Erre a kérdésre koránt sem egyszerű választ adni.

Az UFOK − mert az idegenek többnyire ilyen repülő csészealj formájú szerkezetekkel közlekednek − utasai talán valamilyen véletlennek köszönhetően bukkantak fel bolygónkon valamikor a múlt század 40-es éveiben, és azóta szisztematikusan feltérképezték védelmi rendszereink hatékonyságát, alaposan kiismerték bolygónk katonai erejét. Pontosan megismerték társadalmunk berendezkedését és hogy mely politikai erők, nagyhatalmak irányítják planétánk népeit. Nyilván a katonailag legerősebbek. Nem csoda hát, hogy elsősorban ezeket a társadalmakat vették górcső alá. Felderítették az Egyesült Államok és a volt szovjet szféra szinte minden szegletét.

Az infrastruktúra feltérképezése mellett teljes körű volt az energetika rendszerek − beleértve ebbe a nukleáris erőműveket is − vizsgálata. Az űrkutatatás, űrrepülések, a Holdra szállás és a világűr meghódítására tett erőfeszítéseink sem kerülték el figyelmüket. S a legnagyobb titokban nyilván létrejött az első közvetlen kapcsolat felvétel is, amelytől talán tevékenységük zavartalan biztosítását várhatták. Nem volt itt semmiféle egyezmény… Megállapították, milyen gyarlók, milyen gyengék, milyen sérülékenyek vagyunk hozzájuk képest és egyszerűen csak közölték, itt vannak, és folytatták bolygónk felderítését. Nem vették fel egyetlen földi hatalommal sem a diplomáciai kapcsolatot, nem küldtek követeket, s a hatvanas évekre a földönkívüliek már egyre bátrabb megnyilvánulásaival szembesültünk világszerte.

A 20. század második felében kis szürkék, magas szőkék és más földönkívüli fajok jelentek meg a beszámolókban, akiket szemmel láthatóan komoly érdeklődést tanúsítanak törékeny planétánk bioszférája iránt. Ekkor már egyre többet hallhattunk az erdőkben, tisztásokon, mezőkben, ültetvényeken leszálló csészealj alakú űrhajókról, amelyek utasai barátságosan vizsgálgatják növény − és állatvilágunkat… (Nyílván nem véletlen a kis földönkívüli botanikus, Et köztudatba kerülése sem.)

Elképzelésünk sincs arról, hogy ebben az időben hányféle élőlényt vizsgáltak meg vagy vittek magukkal, hogy bekategorizálják és besorolják őket az Univerzum Élőlényeinek Enciklopédiájában.

Földönkívüli barátaink, kozmikus testvéreink − ahogy a 70-es évekre már egyre több kiválasztott nevezte az idegeneket − tevékenysége szimplán kutató jellegűnek tűnt. Megvizsgálták a növényeket, állatokat, begyűjtöttek egy-egy példányt, de semmi több. Semmilyen ellenséges reakció nem volt tapasztalható a részükről, legfeljebb csak védekező magatartást tanúsítottak, amelynek következtében számos baleset történt. És ekkor bekövetkezett a nagy áttörés. Az idegenek vizsgálat alá vették az embert.

Eltérítések és figyelmeztetések

Eleinte még az UFO-kutatók is badarságnak tekintették azokat a beszámolókat, amelyek arról szóltak, hogy X-t vagy Y-t elkábították és akaratuk ellenére elrabolták a földönkívüliek, hogy aztán az űrhajójuk fedélzetén orvosi, genetikai és még kitudja miféle vizsgálatokat végezzenek rajtuk. Ám az esetek száma váratlanul, szinte egyik pillanatról a másikara drasztikusan megemelkedett.

Miért? Miért vizsgálnak minket, embereket? Milyen orvosi beavatkozásokat végeznek, és miért van szükségük DNS mintára? Miféle tudatmanipulációt végeznek rajtunk? És nem utolsó sorban miféle emlékekkel térnek vissza az eltérítettek? Miféle mélyebb értelmet tartalmaznak azok a homályos, kétértelmű üzenetek, amelyeket az eltérítetteken, vagy a kiválasztottakon keresztül küldtek számunkra?

Ha ezeket az üzeneteket vagy figyelmeztetéseket vizsgáljuk, általában visszatérő motívumok az alábbiak:

Óvjuk önmagunkat az emberiség önpusztító hajlamától.
Ügyeljünk a környezetre, ne szennyezzük a bolygónk légkörét.
Védjük, bolygónk öko és bioszféráját.
Számoljuk fel a nukleáris és egyéb (bio) önpusztító fegyvereinket.
A Föld a világegyetem része.
Ritka és rendkívül értékes planétán élünk.
A galaxisunkban számos fejlett civilizáció létezik, amelyek kapcsolatban állnak egymással.
Ha teljesítjük a feltételeket és nem pusztul el a Föld, mi is csatlakoztatjuk hozzájuk.
A galaktikus-kozmikus szövetség tárt karokkal vár bennünket.
Bolygónk menthetetlen, és már úton van egy 10000 űrhajóból álló csillagközi flotta, hogy még időben kitelepítse az emberiséget.

Vajon mit jelenthet ez az ellentmondás? Egyszer mentsük meg bolygónkat és a galaktikus szövetség tagjai lehetünk. Máskor meg bolygónk menthetetlen, de jön majd az Ashtar kapitány vezette kozmikus mentő flotta 10000 űrhajója. E kérdéseket meglehetősen nehéz megválaszolni. Az elmúlt 20 évben könyvek százai, ezrei, újságcikkek tízezrei és megszámlálhatatlanul sok közösségi portál, fórum olvasói levelezői próbálták meg kibogozni az igazságot.

Mi várható 2012-ben?

Napjainkra úgy tűnik, mintha a földönkívüliek kozmikus kitelepítő programja véget ért volna. Bár a nagyszámú UFO tevékenység még ma is tapasztalható, de a földönkívülieket mintha felszívta volna a világűr. Az elmúlt pár évben alig hallani jelentős harmadik vagy negyedik típusú találkozásról és mintha eltűntek volna a kontaktok is, akik korábban rendszeresen közvetítették a földönkívüliek, fajok üzenetét. Nagyon úgy tűnik, hogy ezek a kitelepítésről, Galaktikus flottáról, meg kozmikus szövetségről, vagy túlságosan emberi Ashtar kapitányról szóló üzenetek csak elterelés volt a földönkívüliek részéről, miközben titokban begyűjtötték bolygónk élőlényeinek génállományát s a földi gén bankot szállító űrhajó már messze jár a végtelenben.

Mi, emberek pedig itt maradtunk vágyainkkal, gyötrelmeinkkel a 2012-es változást illetően.
Itt az ideje , hogy végre szétnézünk magunk körül: Nem igen lesz itt új világ…Mitől is lenne? És peresze nem lesz itt világpusztulás sem. Egyenlőre legalább is semmi jelel az ilyesminek.

Nem értek egyet azokkal, akik az új világ utópiáját vetítik elénk, miközben nyílván szemellenzőt „viselnek”. Miféle aranykor térne vissza az elkövetkezendő 15 évben? Legyünk reálisak: Éhinségek, járványok katasztrófák tizedelik az emberiséget… Kilakoltatás, pénzügyi válság, munkanélküliség, és még kitudja hány személyes tragédia vár ránk 2012-ben…. Ilyesmi általában a világháború előtti időszakokat idéznek, mintsem aranykort.

Egyébként is miféle szép aranykor az, ahol lehallgatnak bennünket? Ahol minden lépésünket, telefonunkat, sms-ünket, e-mailünket figyelik? Ahol nem léphetünk be úgy egy üzletbe, hogy elektronikus letapogatók vizsgálnák meg ruházatunkat, vagy ha ez nem elég, akkor jönnek a biztonságiak és ők tapogatják végig testünket. Ahol hitvallásunkat, munkánkat, anyagi javainkat sem érezhetjük biztonságban. Ahol a nagyhatalmak pillanatok alatt letilthatják számlánkat, törölhetnek bennünket a rendszerből, és legfeljebb egy elásott hajléktalan leszünk a csepeli erdőben.

Új Atlantisz, meg szép új világ. Szerintem mind ez egy naiv álmodozó fantazmagóriája. A világban nincs hely, ahol ne kerülne sor nap mint nap háborúskodásra, környezetpusztításra. Ahol ne ölne ember embert.

Akkor mi várható 2012-ben? Miféle e semény rengetné meg társadalmunkat annyira, hogy az az egész emberiség sorsára kihathatna?

Spirituális megvilágosodásra nem számíthatunk. Ez nem sikerült az elmúlt pár száz évben. Miért sikerülhetne 2012-ben? Egy kozmikus katasztrófa előjeleit már érzékelnünk kellene a tudósoknak, és higgyék el: bizony egy ilyen hírt nem lehetne titokban tartani. Könyörtelenül kiszivárogna. A végzet bolygóját, a Nibirut sem látni az égen, pedig emlékszem, 1999-ben olyasmiket jósoltak , hogy 2010-ben már jól kivehető lesz. Én azonban sehol sem látom. Mi változtathatja meg akkor az emberiség sorsát?

Egy háború? Ez a lehetőség sajnos fenn áll. Nem egy olyan krízis-térséget ismerünk Ázsiában és a Közel-Keleten, ahol bármikor kirobbanhat akár egy nukleáris háború is. Igen, ez a reális veszély. Ráadásul a földönkívüliek üzeneteikben felhívták erre a figyelmet. Számoljuk fel önpusztító életmódunkat. Nos, nem tettük meg…

Na és persze ott van egy másik esemény, amely megrengetné a világot. Közeledve a vízöntő korához. A „halászkirály” végzete bizony komoly változásokat generálna. A pápa esetleges halála 2012-ben megrengetné a világot hiszen a vallásos emberek számára ez egyfajta előjel lenne. Az egyház hatalma megerősödne, de az eset akár visszafele is elsülhetne, ha nem tudnának új pápát választani, így pedig az egyház bajba kerülne és ez bizony kihatna a társadalmunkra is. De akad még valami, ami megrendítené a Földet és az egyház hatalmát: ez a földönkívüliek felfedezése.

Egyszerűen a tény, hogy léteznek földönkívüliek, gyökeresen és alapjában változtatná meg az emberiség sorsát. Na persze nem egyik napról a másikra, de egy földönkívüli idegen civilizáció létezésének a ténye kihatna a tudományos, a technikai, a társadalmi, a politikai, a kulturális és persze nem utolsó sorban az ideológiai fejlődésünkre. Mert vajon ki vagy mi a földönkívüliek istene? Márpedig ha nem ugyan az a mindenható, mint a mienk, akkor ki teremtette az ő világukat?

Nyilván ezek a kérdések újabb és újabb kérdéseket generálna, s miként azt tapasztalatainkból tudjuk, e kérdések feltevése az emberiség történetében nem igazán jött be. Gyilkoltunk, háborúztunk és isteneink nevében jeleik és figyelmeztetéseik, útmutatásaik szerint. Talán mind ez véget érne, és a földönkívüliek megismerésével egy új, talán békésebb, humánusabb világ jönne el. Ha úgy tetszik, ez lehetne akár a Vízöntő korszak beköszönte, egy új világ eljövetele, vagy maga az Aranykor. Csak rajtunk és a földönkívülieken múlik

Kozmikus Noé bárkája

Ha a földönkívüliek földi tevékenységével kapcsolatos mozaikokat összerakjuk, különös kép tárul elénk. Az idegenek az elmúlt 60 évben rendkívül gyors ütemben, szisztematikusan felderítették bolygónkat és élővilágát bele érteve ebbe az embert is. Miért? Csak kíváncsiságból? Vagy a bolygónk valamilyen közelgő kataklizma előtt áll és az élővilág megmentésének egyetlen módja a génállomány begyűjtése? Egy fajta kozmikus Noé bárkája program részesei lennénk, ahogyan azt már a kilencvenes években többször is kifejtettem? Hipotézisem szerint ugyan is nyilván való képtelenség, hogy a Föld 6 milliárd emberét belepréseljük 10000 űrhajóba.

De még az a kedvelt szám, a 144000 is meglehetősen soknak tűnik ha figyelembe vesszük, hogy ennyi embert táplálni, etetni, itatni kell. Gondoskodni kell öltözetükről, életterükről, egészségükről és még hosszasan sorolhatnánk, mi mindenre van szükségünk a higéniától kezdve a pihenésig. Nyilván való, hogy a kitelepítésnek ez a formája még kozmikus méretekben sem valósítható meg. Hogyan menthető meg akkor egy bolygó élővilága? Nyílván a fajok megmentése révén. Már mi magunk is arra törekszünk, hogy valamilyen formába megóvjuk a kihalás szélére jutott élőlényeket a kipusztulástól, de ha ez mégis megtörténne, valamilyen gén bankot hozunk létre, amelynek segítségével átmenekíthetnénk az adott faj genetikai örökítő anyagát a jövőbe.

Nem is olyan régen, 2008-ban hallhattunk a Spitzbergákon megépített vetőmagbankról, ahol 4,5 millió növényi vetőmagot tárolnak. Gyakorlatilag a Föld összes fajából őriznek mintát, amelyek az „ítéletnapi széfben” akár 200 évig is elraktározhatóak.

Kitelepítéshez valami hasonlót kell elképzelnünk, kozmikus méretekben. Egyfajta génbankot, amellyel megmenekíthető a Földi élővilág egy jelentős része. Nem igényel táplálást, ellátást, csupán a megfelelő raktározási feltételeket. A kilencvenes évek UFO kongresszusainak egyikén (UFOCON92, Ózd) még azt is bátorkodtam hozzátenni, hogy az emberek esetében talán még a tudatunkat is le tudják tölteni a földönkívüliek és eltudják raktározni valamilyen formában, hogy aztán a genetikai állomány révén klónozott ember az eredeti génteszt tudatát is megkaphassa valahol, egy távoli galaxisban. Lényegében ezt a hallhatatlansághoz vezető hipotézist láthattuk megelevenedni 2000-ben. A hatodik napon című sci-fiben. Ahol az eljárás a szinkordia nevet kapta.

Idegenvadászok

Az 1960-as évektől kezdve megszaporodtak a harmadik típusú közeli találkozások, amelyeket a különböző UFO − klubok, csoportok, szervezetek lelkes kutatói vizsgáltak ki. Már önmagában az is figyelemre méltó, hogy ilyen csoportok egymástól függetlenül egyik pillanatról a másikra világszerte megszülettek. Vajon miért nem tudunk UFO − kutató szervezetek létezéséről a 18-18-dik századból? Nyílván azért nem, mert akkoriban nem volt ennyire nyílván való az UFO − tevékenység. Akkoriban nyílván ritkábban látogattak minket a földönkívüliek.

Forrás: Hihetetlen magazin különszám
Beküldte: Oltyán Edit
Közzétette: Molnár Ferenc

Megdöbbentő próféciák egy 5000 éves indiai szentiratban

Jövőkutatók és laikusok is egyaránt gyakran teszik fel mostanában a kérdést. Vajon a következő években, évszázadokban csúcsra jut az emberi fejlődés, s civilizációnk hasonló lesz ahhoz, amilyennek a sci-fi irodalomban a jövőt ábrázolják? Űrjárműveken, robot pilóta által irányított autókon fogunk száguldozni, a kiborgok, androidok életünk természetes részeivé válnak, s ha testünk megsérül, mesterséges szövetekkel fogják pótolni az orvosok? A csúcstechnológia békét és jólétet hoz a határok nélkül egyesült Föld lakóira? Vagy épp ellenkezőleg, bolygónk most fogja megbosszulni mind azt a vétket, amit az ipari forradalom óta ellene folyamatosan elkövettünk, s az emberiséggel végül egy globális környezeti katasztrófa, netán a nyomában beálló éhínség végez?

Általában mindenki ezt a két lehetőséget szokta végig gondolni, s a 2012-vel kapcsolatos találgatások többsége is ezek valamelyikét látja valószínűnek. És igaz, ami igaz, az ókori eredetű jóslatok, hagyományok is rendre megemlítik, hogy a I. sz. 3. évezred kezdetén az emberi faj válaszút elé kerül, vagy egy teljesen új módon rendezi be maga körül a világot, vagy megsemmisül. Az ősi szövegek többsége ráadásul arra is céloz, ez a kettős ösvény, ismerős lehet a számunkra, hiszen nem először szembesülünk vele! Jó néhányszor már ugyanilyen dilemma elé került az emberi történelem, ám a „megváltozunk” , vagy megsemmisül a „civilizációnk” − kártyajáték során sajnos az esetek többségében nem sikerült a szerencsésebb lapot választanunk…

A csúcs-technológia kontra világpusztulás-elmélet bűvöletében az emberek általában nem gondolnak arra a lehetőségre, hogy esetleg egy harmadik ösvény is létezik! Az utóbbi lényegében a következőt jelentené: civilizációnk valóban elpusztul, de bolygónk és az emberiség maga megmenekül, sőt! Egy olyan döbbenetes életforma veszi kezdetét a Földön, amely a sci-fi-ből kevésbé, legfeljebb a tudat alatt megjelenő vágyainkból, gyermekkorunk álmaiból ismerős… Aki pedig többet szeretne tudni erről a titokzatos harmadik lehetőségről, s egyben arról, mi várható 2012-ben, annak melegen ajánlható, hogy olvassa el az 5000 éves ősi indiai szentiratot, a Vishnu Puránát!

Titokzatos látogatók az égből

A Vishnu Puránát olyan szent iratok könyvszerű gyűjteménye, melyből a legrégebbiek a I. e. 3. évezredből is származhattak! Márpedig ezekben a korai időkben, Indiában a bölcsek még sok információt őriztek ősi csatákról, előző emberiségekről, tengerbe süllyedt, vagy tömegpusztító fegyverekkel megsemmisített városokról, − csupa olyasmiről, ami szöges ellentétben áll az elmélettel, mely szerint ezekben a korokban legfeljebb kőkorszaki barlanglakók létezhettek… Ám a Vishnu Puránában nem ezek a részletek a legsokkolóbbak! Ha lehet, még hihetetlenebbnek tűnik a mítosz Vishnuról, az emberiség barátjáról, − egy különös lényről, aki állítólag évmilliók óta látogatja bolygónkat, különféle alakokat öltve, s mindig olyankor érkezik, amikor a Földi civilizációt pusztulás fenyegeti…

Vishnu, a hindu vallás egyik legnépszerűbb és legfontosabb ágában − a vaisnava bölcseletben − magának Istennek az egyik neve. Úgy tanítják, hogy a Mindenséget teremtő és fenntartó energiának, − azaz a Kozmikus Tudatnak, Istennek − az egyik alapvető tulajdonsága, hogy tetszőleges alakokban inkarnálódhat a Földön, de akár más bolygókon is! A mi emberiségünket érintő egyik leghíresebb megtestesülése az volt, amikor óriási cet alakjában mentette ki Manut, a nagy törvényhozót abból az özönvízből, mely véget vetett egy előző Aranykor virágzásának…

Egy másik alkalommal teknősbéka alakot öltött, hogy segítsen az isteneknek legyőzni az aszurákat, egy, az emberiséggel ellenséges faj tagjait. Mikor egy újabb özönvíz ismét végpusztulással fenyegette a Földet, Vishnu hatalmas vadkan képében hozta fel bolygónkat agyara hegyére tűzve, az azt már-már végleg elöntő hullámok alól… Ám nem ezek voltak a legmeghökkentőbb inkarnációi! Apró termetű bráhmana − máguspap − alakját öltve tanította móresre egy előző világkorszak gőgös uralkodóját, Bali maharadzsát (állítólag a népszerű Trópus-sziget is róla kapta a nevét), egy másik zsarnokot, Hiranjakasipu viszont óriási keveréklénnyé, ember-oroszlánná változva büntettet meg. A Kali-Yuga − azaz a mostani tartó Vaskor, a legsötétebb, legalantasabb világkorszak − közeledtével azonban, már inkább emberi testben született meg, hogy teljesítse küldetését.

Ő volt Ráma, akinek tetteit a Ramayana című eposz beszéli el, és akinek feladata ismét egy démoni fajba tartozó uralkodó, Rávanan megbüntetése volt. Az ősi hindu hitvilág szerint ugyanis évezredekkel ezelőtt nemcsak emberek, de más értelmes nem emberi fajok is éltek bolygónkon − közöttük az emberhez jó, semleges és rosszindulatú létformák is. Ilyenek voltak például a kegyetlen vérszomjas és torz küllemű ráksaszák, akik − őszintén megvallva − leginkább „A Gyűrűk Ura” orkjai-hoz hasonlítanak a hindu leírások alapján… A ráksaszák egyik vezére volt Rávana is, akiktől a Ráma hercegként megjelenő Vishnu megszabadította az általa terrorizált embereket…

Vishnu magasabb énjének megtestesülése volt Krisna is. a Jádava törzs fejedelme, aki a titkos hagyományok szerint a mostani Vaskor kezdete idején, I. e. 3000 előtt született meg a Földön. Utolsó előtti alakjában ő volt Sziddhártha, azaz Buddha (I. e. 480-400), azzal a küldetéssel, hogy a vaskori ember szenvedését, félelmeit a legmélyebb filozófiai tudás átadásával próbálja enyhíteni… Mindezeknek az inkarnációknak a története persze felfogható lenne puszta mesének, csak hogy néhány hihetetlen tény kissé megváltoztatja az előttünk álló képet! A cethal és Manau mítosza ugyanis precíz pontossággal egyezik a bibliai Noé legendájával, vagy épp a sumér özönvíz-hagyománnyal is, Krisna és Buddha életében pedig számos olyan motívum van − előbbi esetében a fiú csecsemőket meggyilkoltató gonosz király alakja, utóbbinál például hős anyának szűzen foganása −, amely kísértetiesen hasonlít Jézus Krisztus életének részleteire!

Hogy létezik mindez? Kicsoda valójában ez a titokzatos Vishnu? És mi köze mindennek a mi modern korunkhoz és 2012-höz? Kérdések melyekre a Puránáknak nevezett ősi szent iratokból kaphatjuk meg a választ…

A Végítélet Lovasa, avagy az emberiséget megmentő hős?

A Vishnu Purána érthetően elmagyarázza, hogy I. e. 3000 táján − számítások szerint kb. I. e. 3114-ben − kezdődött Vaskort nem véletlenül jelképezik a legértéktelenebb, legfeketébb fémmel, a vassal és hívják másképp Kali-Yugának, azaz a bűn korának is. Ha a Kali szót azonban Kálinak értelmezzük, így sem kellemesebb a helyzet: Káli ugyanis a hindu mitológiában a halál, a pusztulás fekete bőrű, rettenetes istennője. Jelenleg még tartó világkorszakunk tehát ebben a fordításban: Halál Kora…

Félelmetes pontossággal adja meg a diagnózist a Vishnu Purána a modern világ, a modern ember válságáról! A titokzatos szent irat ugyanis megjövendöli, − az embereket már semmi más nem fogja érdekelni, mint a pénz, a hatalom és a testi gyönyör hajhászása. E három „örömforrás” imádata lép minden vallás helyébe, egyfajta démoni kultusz képezve, már csak azért is, mert ezekben az időkben az emberiség elfeledkezik az istenhitről. Az ősi tudás szintén feledésbe megy, még pedig úgy, hogy egy ideig még a legbölcsebbek csak-csak őrzik a − valaha olyan fontos − hagyományokat, a Vaskor előrehaladásával azonban már ők sem emlékeznek többé az ősök dicső tetteire…

A Vishnu Purána leírja azt is, hogy a Kali-Yuga emberei végletesen önzőek lesznek, szívesen szerzik meg maguknak vélt boldogságuk különféle eszközeit, akár embertársaik rovására is. Erkölcstelenségük odáig süllyed, hogy hazugok, gyávák, képmutatók, kötekedők, viszálykodók és agresszívak lesznek, az emberélet pedig teljes mértékben elértéktelenedik. A világot gyilkosságok, háborúk, tömegpusztító fegyverek bevetése, járványok és természeti katasztrófák tartják rettegésben. A gazdagok, csak hogy még több haszonra igyekeznek szert tenni, a Vishnu Purána apokaliptikus jövőképe szerint kedvükre terelgetik ide-oda a folyókat, bepiszkítják a tengert. Irtják a fákat és az állatokat, ha pedig úgy tetszik, egész hegységeket hordanak el… A szenvedő, végsőkig kizsákmányolt Föld pedig haláltusájában rettenetes kataklizmákkal − földrengésekkel, szökőárakkal, vulkánkitörésekkel, szélviharokkal − „válaszol” , melyben milliók (inkább ártatlanok, semmint az igazi bűnösök) vesznek oda…

Az országokat zsarnok, hazug, kegyetlen uralkodók irányítják, akiket teljesen lefoglalnak az egymás kipusztítására vívott háborúk. A gazdagok vérforraló luxus költekezésbe fojtják csömörüket és életunalmukat, míg az utcákat ellepi a koldusok, a megnyomorítottak, az éhezők hada. A városok képére a két véglet lesz jellemző, az égig érő paloták és a nyomor negyedek. Azokat pedig, akik mind ez ellenére szólni, netán küzdeni merészelnek, vagy épp az ősi tanításokat próbálják feleleveníteni, a halál, az agyonhallgatás, netán a nyilvános kicsúfolás lesz az osztályrészük…

Az emberek élete fájdalmasan rövid lesz − mindössze 60 −70 év −, miközben egyre inkább rettegnek az elmúlással, ezért hisztérikus igyekezettel próbálják testük fiatalságát minél tovább fenntartani. A húsevés az egészvilágon elterjed (ez nem véletlenül került bele a Vaskor kortüneteinek leírásába, az ősi hinduk nem csak a marhahúst nem fogyasztották, de általában vegetáriánusok voltak.) Az ételek mérgezetté válnak, a tehenek teje elapad, a fák egyre kevesebb gyümölcsöt hoznak. Apa a fiú ellen, anya a leánya ellen fordul, testvér a testvérrel viszálykodik. A Kali-Yuga emberét egyébként a hindu hagyomány a saját farkát kéregető majomhoz hasonlítja. Életük során ugyanis folyton a boldogság illúzióját hajszolják, mégsem tudják elérni, ezért a vaskori ember élete tulajdonképpen nem lesz más, mint egy őrült vesszőfutás a halállal, mely előbb-utóbb mindenkit utolér…

Ám lesznek − így szól a prófécia −, olyanok, akik nem kívánnak részt venni ebben az eszelős, apokaliptikus haláltáncban. Ők azok a „magányos” ellenállók, akik az előző Aranykorok tudását és szellemiségét őrizve földalatti üregekben barlangokban találkoznak, hogy közösen tervezzenek egy tisztább, igazabb világot. Megjelenésük a változás első jele, de egyértelmű előjel lesz az is, hogy másként gondolkodó gyermekek születnek „vaskori” szülőkhöz, egyre nagyobb számban. E gyerekek ösztönösen vonzódnak a spirituális tudáshoz, az istenhithez, elutasítják az erőszakot, a testiség-kultuszt, s gyakran teljesen „maguktól” lesznek vegetáriánusok… Amikor ők is felserdülnek, s a Vaskornak már lassan már nagyobb az ellentábora, mint azok létszáma, akik még kitartanak mellette − nos, a nagy számok törvénye alapján előbb-utóbb „átszakad a gát” …

Ekkor, az utolsó pillanatban születik meg immár tizedszerre Vishnu, a jóslat szerint egy pap fiaként, s egy Shambala nevű városban. Neve Kalki lesz, felnőve pedig fehér lovon vágtat végig a Földön, hogy tüzes kardjával megtisztítsa a gonoszoktól a végletekig kizsigerelt bolygót. Ő lesz az „Utolsó Avatár” , minthogy a szanszkrit „avatar” szó égi hírnök-öt, küldöttet jelent… Egy hatalmas végső összecsapásban − mely előtt a Vaskor fő hatalmasságai még egyszer összeszedik erőiket − Kalki, mint hadvezér legyőzi a Kali-Yuga „császárait, a gazdagokat, a kegyetleneket, a környezet pusztítókat és a magukat isteneknek képzelőket. Győzelme után elteszi tüzes kardját, hogy immár szelíd tanítóként hívja magához a jóságra, igazságra vágyókat, s megkezdje a Földön az Aranykort, mely ezúttal 10000 esztendőig tart majd…

Ebben az új Aranykorban nem a technika, a gépezetek, de az emberi szellem, a gondolat fogja a fő energia-forrást jelenteni! A Visna Purána tehát nem a Föld pusztulását, de nem is a technika kiteljesedését „jósolja” a 3. évezred kezdetére − sokak szerint éppen 2012-re, − hanem egy harmadik lehetőséget, egy új, immár spirituális emberi civilizációt…

Shambala: egy rejtett dimenzió?

Kalki, a Tízedik Avatár Shambala városában fog megszületni a Vaskornak nevezett világciklus végén, hogy elhozzon az eberiségnek, egy új történelmi időszakot. Ezt állítja több indiai szent irat, így a Vishnu Purána, a Padma Purána és a Shrimad Bhagavatam is. Csakhogy − ami a legmeghökkentőbb − ilyen nevű települést nem találunk a térképeken, sem az ókorban, sem a középkorban, sem most. Számos szövegből úgy tűnik, mintha Indiában, Nepálban vagy Tibetben kellene keresni Shambalát, ám ezekben az országokban sem létezik ezen a néven nemhogy város, de még egy jelentéktelen falucska sem…

Nem csoda. A hindu és buddhista legendákból ugyanis egyértelműen az derül ki, hogy Shambala − kapaszkodjunk meg − nem ebben a dimenzióban található! A Himalája hófödte hegycsúcsai övezte völgyben legfeljebb az odavezető rejtett átjárót találhatják meg azok, akiknek ez a sorsuk, de egyébként maga Shambala innen, az anyagi síkról nézve láthatatlan. Mások szerint Shambala valójában egy, a világűrben lebegő város, melynek királyai „a szélnél sebesebben repülő fémparipákkal” rendelkeztek. E légi alkalmatosságok az ősidőkben állítólag egész embertömegek szállítására is képesek voltak, s el lehetett velük jutni távoli bolygókra is!

Az indiai Kalki-legenda úgy tudja, hogy Shambala királyságának fővárosát Kalapának hívják. Mások szerint valójában Kalapa a titokzatos ország neve, és Shambal a fővárosé, ám tény, hogy mindegyik hagyomány egyet ért abban, Shambala igazi holléte csak a Vaskor pusztulása után, azaz 2012-öt követően fog kiderülni. Innen fog előtörni fehér lován Kalki herceg, a shambalai király fia, azért, hogy legyőzze a Vaskor erőit, s elhozza a rég várt új Aranykort az emberiségnek…

A „hét bölcs” és az aranykori társadalom.

A Vishnu Purána jövendölései szerint az új Aranykort − mely a I. sz. III. évezredben fog a világra köszönteni − Kalki, Vishnu tízedik avatárja (azaz megtestesülése) fogja irányítani. Segítője a híres Spatarisi lesz, azaz − szanszkrit nyelvről lefordítva − a „Hét Bölcs” . Döbbenetes, de az indiai hagyományok úgy mesélik, ez a titokzatos hét mágus most is él, egy, a miénkkel párhuzamos másik világban, s várják, hogy végre megjelenhessenek a földi síkon, megmutatva magukat az embereknek! Mi több, azt is több szentirat említi, hogy a Hét Bölcs valójában nem emberi származású, és mindannyian halhatatlanok. Évmilliárdok óta járják az univerzumot, s minden lakott bolygón megpróbálják segíteni az igazságos, emberséges gondolkodást a hazugság, kapzsiság, a környezetpusztítás démonai ellen…

Azt beszélik, a 2012 után következő új Aranykor az Igazság Kora, azaz, „Satya-Yuga” lesz. Az emberi társadalomban újra vissza fog állni az úgynevezett varna-rendszer, amit az európaiak egy portugál kifejezés nyomán „kasztrendszer” -ként ismernek. Sajnos az angol gyarmatosítok − modern európai szemléletükből kifolyólag − nem értették az Indiában akkor tájt még jól működő társadalmi berendezkedés lényegét, s ezért nem terjesztették el Európában, hogy a kasztrendszer merev, kegyetlen és igazságtalan. Pedig ez súlyos torzítása a valóságnak, maguk a hinduk ugyanis évezredek alatt egyszer sem lázadtak fel a varna-szisztéma ellen! Sőt, még az alsó karsztbeliek is messzemenőkig helyeselték, mint hogy a kasztrendszerben például − kevesen tudják − a magasabb állásúaknak kötelessége táplálni és megvédeni az alacsonyabb szintet jelentő foglalkozások művelőit! Egyébként négy hagyományos hivatást tartalmazott az ősi varna-rerndszer: a mágusét, a harcosét, az iparosét, és a földművelő-állattenyésztőét…

A kasztrendszer ezenkívül nem jelentette azt, hogy mindenki szükségszerűen az apja hivatását örökli, a társadalmi piramison belül felemelkedni és lesüllyedni is lehetett, azaz modern szóval élve, volt mobilitás… Talán furcsának hangzik, de az összes hindu jóslat szerint ez a megoldás, a különféle hivatások rendezett hierarchiáján nyugvó varna-rendszer lesz a jellemző az új Aranykorban − érdemes tehát közelebbi ismeretséget kötni vele…

Döbbenetes egyezések a Jelenések Könyvével

Egy hihetetlen tény: a Vishnu Purána 5000 éves hindu szövege és a bibliai János jelenései között hajszálpontos megegyezések vannak! Az indiai szent iratban szereplő Kalki, a fehér lován bevágtató, a gonoszokat megbüntető és az igazságos embereket megvédő égi származású harcos alakja gyanúsan hasonlít a Jelenésekben megjelenő „apokaliptikus lovasok” egyikére, a Fehér Lovasra. Utóbbiról a Biblia a következőket írja: „Én láttam, hogy megnyílt az ég, és láttam egy fehér lovat, lovasát hűségesnek és igaznak nevezték, ítélkezik és harcol. A szemei olyanok voltak, mint a tűz lángja, és a fején sok korona volt, írott nevét senki más nem ismerte, csak ő maga. Vérbe mártott ruhát viselt, és ez volt a neve, Isten szava. Katonák követték őt a mennyben, tiszta, fehér finom gyolcsban öltözötten, fehér lovakon. Éles kard jött ki a szájából, hogy azzal sújtson le a nemzetekre, a vas jogarával fog uralkodni, a mindenható Isten erejével és haragjával tapossa a borprést…” (Jelenések Könyve, 19.11-16.)

Egy másik bibliai szöveg hely, a Jelenések 14.1-3 viszont így mutatja be azokat, akik megmenekülhetnek majd az Apokalipszis pusztító viharától:” Fölnéztem, és íme egy bárány (Isten tipikus szimbóluma vagy inkarnációja) állt Sion hegyén, és vele 144,000-en homlokukra írva az atya neve…” Ez azért megdöbbentő, mert egy védikus indiai jóslat szerint pontosan 144000-en fogják túlélni Kalki, „büntetőhadjáratát” az emberiség ellen azok, akik homlokukon Vishnu nevének kezdőbetűjét, a „V” -betűt formázó ábrát viselnek!

Elképesztően izgalma s feladat volna azután nyomozni, vajon mi ezeknek az − első hallásra meghökkentő − azonosságoknak az oka… Mert azt mégsem hihetjük, hogy Indiában és a Közel-Kelet bibliai tájain is szó szerint ugyan azt „fantáziálták” emberek a világvégéről! A rejtélyre tehát csak az a megoldás marad, hogy mind a Jelenések, mind a Vishnu Purána és az indiai jóslatok olyan, az ókorban talán már félig-meddig elveszett ősi tudásból merítettek, melynek egykori birtokosai − mondjuk ki nyíltan − precízen pontosan ismerhették a jövőt!

Forrás: Hihetetlen magazin különszám
Beküldte: Oltyán Edit
Közzétette: Molnár Ferenc<

A Hold fontosabb adatai a következők.:
A Föld mellékbolygója
Kora: 4,6 milliárd év
Legnagyobb távolsága a Földtől: 406700 km
Legkisebb távolsága a Földtől: 356400 km
Közepes távolsága a Földtől: 384404 km
Átmérője: 3476 km
Felszíne: 37,960 millió km2
Tömege: a Föld tömegénél 81-szer kisebb, 73,47 trillió tonna
Térfogata: 21990 millió km3
Közepes sűrűsége: 3,342 g/cm3
Gyorsulás: 1,62 m/s2
Szökési sebesség a felszínén: 2,38 km/s
Albedója (fényvisszaverő képessége): 0,07
A planetológusok által megbecsült belső magjának átmérője: 1400 km
A belső mag térfogata: 1436,755 millió km3
A külső kérgének becsült vastagsága: a Föld felé 60 km, ellenkezőleg: 100 km
Keringési és tengelyforgási ideje: 27 nap 7 óra 43 perc 11,47 másodperc
Felszíni hőmérséklet-különbség: +118°C és -153°C között
Hőmérséklet a felszínen: -150 és +130 Celsius fok között

Néhány érdekes megállapítás, amelyeket már sokkal kisebb lendülettel publikálnak, hiszen akkor ki kellene javítani nagyon sok könyvet, tankönyvet:

1. A Hold kora: A Hold jóval idősebb, mint amit korább feltételeztek róla. Úgy néz ki, hogy idősebb, mint maga a Föld és a Nap! A Föld korát 4,6 milliárd évre becsülik, viszont a holdkőzet életkorát legalább 5,3 milliárd esztendőre! A holdpor meg legalább egy milliárd évvel idősebb a holdkőzetnél is!

2. A Holdkőzet eredete: A holdpor markánsan különbözik a holdi kőzet kémiai összetételétől! Ellentétben tehát a korábbi elmélettel, mi szerint a holdpor a kőzet felaprózódásából keletkezett, melynek kialakulását az extrém körülmények is elősegítették, tény az, hogy a holdi kőzetnek teljesen máshonnan kellett jönnie!

3. A Holdfelszínen található nehezebb kémiai elemek: a normális bolygói kémiai összetétel mindenütt azt mutatja, hogy a nehéz elemek az adott bolygó belsejében, a könnyebbeket pedig a felszínen lehet találni − ez viszont nincs így a Holdnál! A holdkőzetet tanulmányozó tudósok szerint:

„A Holdfelszínen található magas olvadáspontú elemek, mint pl. a titánium nagy bősége miatt, számos geológus azon az állásponton van, hogy a magas olvadáspontú vegyületek valamilyen ismeretlen módon kerültek a Holdra.”

4. A vízpára jelenléte: 1971. március 7-én, a Holdfelszínre telepített mérőműszerek vízpárafelhőt észleltek a Holdon. A párafelhő 14 órán keresztül maradt meg a felszínen és mintegy 100 négyzetmérföldnyi területet borított be.

5. Magnetikus kőzetek: A Holdkőzet mágneses tulajdonságú, mely teljesen szokatlan jelenség, mivel magán a Holdon nincs mágneses mező! (És a Földdel való véletlen ütközéssel sem alakulhatott ki ez a helyzet, mivel akkor a Hold darabokra szakadt volna.)

6. Nincsenek vulkánok: sok kráter nem külső hatásra jött létre, mégis sincs arra mutató jel, hogy a Holdon valaha vulkáni aktivitás lett volna.

7. A holdi masconok: (mascon: A Hold tengereinek területén megfigyelhető tömegkoncentrációk, amelyek pozitív gravitációs anomáliákat okoznak.) A Hold központi „mare” területei alatt 35 − 65 kilométerre elhelyezkedő nagy, sűrű, kör alakú tömegek… „olyan széles, korong alakú tárgyak, melyek esetleg valamilyen mesterséges szerkezetek is lehetnek. Ugyanakkor ezek a kör alakú lemezek nem valószínű, hogy véletlenül kerültek minden „mare” terület közepére, mint valami céltábla, pusztán baleset vagy más természeti jelenség miatt.”

8. Szeizmikus aktivitás: Holdrengések százait jegyzik fel minden évben, melyeket nem lehet megmagyarázni a meteorok becsapódásával. 1958 novemberében Nyikoláj Kozirjev szovjet csillagász a Krimi Csillagászati Obszervatóriumban egy holdi gázkitörést fényképezett le közel az Alphonsus kráterhez. Ő egy vörösen izzó fényt is észlelt, mely jelenség kb. egy óráig tartott. 1963-ban a Lowell Obszervatórium csillagászai szintén láttak vörösen izzó fényeket az Arisztarkhosz régiót övező hegygerincek csúcsain. A megfigyelések pedig azt is mutatták, hogy ezek a jelenségek periódikusan és nagy pontossággal ismétlődtek, ahogy a Hold a keringése során a Föld közelébe került. Valószínűleg ezek sem természeti jelenségek.

9. Üreges Hold: A Hold átlagos sűrűsége 3,34 g/cm3, mialatt a Földé 5, 5. Mit jelent ez? 1962-ben Dr. Gordon MacDonald NASA-tudós ezzel kapcsolatban megállapította: ”Ha a holdi paraméterek kisebb értéket mutatnak (a vártnál), akkor ez a tény megköveteli, hogy a Hold belsejét inkább üregesnek, mint homogén szférának tekintsük.”

A Nobel-díjas kémikus Dr. Harold Urey felvetette, hogy a Hold alacsony sűrűsége a kiterjedt belső területeinek szerkezete miatt van, melyek „egyszerűen üregek”.

A MIT (Massachusetts Institute of Technology) professzor Dr. Sean C. Solomon azt írta: „A Lunar Orbiterrel végzett kísérletek jelentős mértékben tökéletesítették a tudásunkat a Hold gravitációs mezejével kapcsolatban… melyekből azt a megdöbbentő következtetést kell levonnunk, hogy a Hold valószínűleg üreges!”

10. Visszhangzik a Hold: 1969. november 20-án az Apolló-12 legénysége az emelkedési fázisban ledobta a holdmodult, mely visszazuhant a Holdra. A lezuhanás hatására (ez kb. 65 km-re történt az Apolló-12 leszállási helyétől) létrejött egy mesterséges holdrengés, mely meglepő tulajdonságot mutatott: a Hold több mint egy óráig visszhangzott, mint egy harang! Ez a jelenség ismétlődött meg az Apolló-13mal is, (szándékosan előidézve, hogy a harmadik leváló egysége hatással legyen a Holdra.), mely még több meglepő eredményt hozott: a szeizmikus műszerek rögzítették, hogy a becsapódás visszhangja 3 óra 20 percig hallatszott mintegy 40 km mélységig. ami arra enged következtetni, hogy a Hold szokatlanul könnyű, üreges, azaz egyáltalán nincs magja!

11. Szokatlan fémek: A Hold (vékony) kérge sokkal keményebb, mint azt korábban feltételezték. Az űrhajósok ugyanis itt, a „Mare” térségben, rendkívüli nehézségekbe ütköztek, amikor a kéregbe lyukat akartak fúrni. A „Mare” területek főleg ilmenitből állnak (magas titántartalmú vasoxid), mely ásványt éppen a mélymerülésű tengeralattjárók hajótestének az építésénél használják fel, de épp úgy a SR-71 “Blackbird“ (nagy hatótávolságú stratégiai felderítő repülőgép) burkolatánál is. Ugyanakkor uránium 236-ot és a neptúnium 237-et (ezek az elemek nem találhatóak a Földön természetes állapotban) mutattak ki a holdkőzetben, meg rozsdamenetes vasrészecskéket is.

12. A Hold eredete: Mielőtt a holdkőzet-elemzések meggyőzően cáfolták volna, az elméletet azt mondta, hogy a Hold nem más, mint egy eonokkal ezelőtt Földről levált nagyobb darab (De ki tudja, honnan?). Egy másik elmélet pedig úgy vélte, hogy a Hold abból az űrpor maradékból keletkezett, amely a Föld kialakulás után megmaradt. A holdkőzet összetételének elemzése ezt az elméletet is megcáfolta.

Egy másik népszerű elmélet szerint a Holdat valahogyan a Föld gravitációs mezeje fogta volna be. De nincs olyan bizonyíték, amely alátámasztaná ezt az elméletet. Isaac Asimov megállapította ezzel kapcsolatban: „A Hold túlságosan nagy ahhoz, hogy a Föld be tudná fogni. A befogás esélye és hogy ez által a Hold a Föld körül keringjen, túlságosan kicsi ahhoz, hogy egyáltalán ez az elmélet hihető legyen.”

13. Hihetetlenül furcsa pálya: A mi Holdunk az egyetlen hold a Naprendszerünkben, melynek állandó, majdnem tökéletes keringési pályája van. Még furcsább, hogy a Hold tömegközéppontja mintegy 2 kilométerrel közelebb van a Földhöz, mint a geometriai középpontja (ez a keringésben ingadozást okozhatna), de ezt az anomáliát kiegyenlíti a Hold nem látható túlsó oldalán, a Földtől legtávolabb egy bizonyos kidudorodás. „Valami” tehát úgy helyezte pályára a Holdat, hogy tökéletesen precíz legyen a keringése a Föld körül!

14. A Hold átmérője: Hogyan lehet megmagyarázni azt a “véletlent“, hogy a Hold nem csak megfelelő távolságra van, hanem pont akkora átmérőjű, hogy teljesen eltakarja a Napot a napfogyatkozás alatt? Ismét Isaac Asimov véleménye:

„Nincs csillagászati oka annak, hogy a Hold és a Nap ennyire jól illeszkedik egymáshoz. Az pedig a legkülönlegesebb véletlen, hogy az összes bolygó közül egyedül a Föld van megáldva ezzel a képességgel.”

15. A Hold, mint űrhajó: A botrányosnak mondott ”Hold, mint űrhajó” elmélet azt mondja − ez az elmélet az összes fent említett kérdéseket megoldaná, ha feltételeznénk, hogy a Hold egy űrhajó −, hogy a Holdat eonokkal ezelőtt más intelligens lények hozták ide. Mert ez az egyetlen elmélet, amelyet az összes adat alátámasztja, és NINCS olyan adatunk a Holdról, amely ennek ellentmondana.

A legközelebbi égitest, Földünk mellékbolygója, távolsága kb. 384 000 km. Saját fénye nincs, a Nap fényét veri vissza. Nincs légköre, levegője, vize. A Holdon nincs élet. Az égbolt fekete színű, és rajta kékeszöld színben látszik a Föld. A hangot nem hallani a Holdon. A külső erők közül a gravitációs kölcsönhatás és a nagy hőingadozás formálja a felszínt. A Hold napos oldalán +130°C a meleg, az árnyékos oldalon -150°C a hideg. A sziklák erősen aprózódnak, a felszínt laza porréteg borítja. Felszínén szabad szemmel is láthatók a világosabb és sötétebb foltok. A sötéteket holdtengernek nevezzük, bár nincs bennük víz. Talajuk vulkáni kőzet. A Hold világosabb részei, a kontinensek, kráterekkel sűrűn borított területek. Peremén 8000-9000 méter magas hegyláncok emelkednek. Jellegzetes felszíni formái a gyűrű alakú hegyek és a holdkráterek, melyeket meteorit becsapódások hoztak létre.

Mozgásai

Holdunk forog a tengelye körül és kering a Föld körül. A tengelyforgásának és keringésének az ideje egyforma: 27,3 nap (27 nap 7óra 43perc 12 másodperc). Ezért a Földről mindig ugyanazt az oldalát láthatjuk. Mivel a forgásideje egy hét, a Holdon két hétig tart az éjszaka és két hétig a nappal. Természetesen egy harmadik mozgást is végez: a Földdel együtt kering a Nap körül.

Fényváltozásai

A földlakók már az ókorban pontosan ismerték a Hold fényváltozásait. Ezek az újhold, az első negyed (ekkor D betű alakot látunk: “dagad“), a holdtölte, az utolsó negyed (ekkor C betűre hasonlít − “csökken“ − a Hold). Mindez csak a látszat, hiszen a Hold egyik fele mindig világosban van. A Földről látjuk csak változónak a Föld, a Hold és a Nap kölcsönös helyzetének változása miatt. A fényváltozások időtartama 29,5 nap (29 nap 12 óra, 14 perc, 3 másodperc). Újholdkor a Hold a Nap és a Föld között található, a Hold árnyéka pedig rávetődik a Földre. Ez a napfogyatkozás. Teljes napfogyatkozáskor a Hold teljesen eltakarja a Napot (hazánkban legutóbb 1999. augusztus 11-én volt látható), részleges napfogyatkozáskor csak részben fedi el. Holdtöltekor, amikor a Nap és a Hold közrefogja a Földet, a Föld árnyéka eltakarhatja a Holdat. Ezt nevezzük holdfogyatkozásnak, évente 2-3 alkalommal fordul elő. A fogyatkozások időpontját percre pontosan előre ki lehet számítani.

Földi hatása

A tengerjárás. Az árapály jelenség a tenger szintjének naponta kétszer beálló emelkedését és apadását jelenti. Ennek az oka a Föld − Hold rendszer tömegvonzása. Földünk és a Hold közös tömegközéppont körül kering. Ez a pont a Föld belsejére esik. Dagály két helyen jelentkezik: a Hold felé néző oldalon, és ezzel egyidőben a Holddal ellentétes oldalon. A Hold felé eső oldalon a dagály oka a Hold vonzóereje, az ellentétes oldalon a közös tömegközpont körüli keringésből fakadó centrifugális erő. Mivel a Föld nyugatról keletre forog, a dagályhullám fordítva, keletről nyugatra járja körül a Földet.

Érdekességek

A Hold az egyetlen olyan égitest, amelyet embert szállító űrhajóval már elértek. Az 1960-as években az akkori Szovjetunió és az USA egymással versengve próbáltak minél többet megtudni a Holdról. Először csak rakétákkal megkerülték az égitestet és lefényképezték a Földről nem látható túlsó felét is. Később le is szálltak a felszínre, és az űrszondák vizsgálatokat végeztek a Holdon. Az amerikai Apolló-program 1961-ben kezdődött. Az első embert szállító űrhajó, ami Földön kívüli égitesten leszállt, az Apolló 11 volt. 1969. július 21-én lépett ki először a Holdra Neil Amstrong amerikai űrhajós. “Kis lépés egy embernek, de nagy lépés az emberiségnek“ − nyilatkozta az eseményről.

— Kiss Tímea —

Nagy szemüregek, hátranyúló koponya, kis termet — már számos alkalommal találtak itt a Földön idegen lényre utaló és azok létezését bizonyító maradványokat, ám külső közbenjárásra (CIA?) mindig elodázták a kiértékeléseket, félremagyarázták a vizsgálati eredményeket, és természetesen a hatóságok, valamint a kutatók nem riadtak vissza a hazugságoktól, hamisítástól sem, arról nem is beszélve, hogy soha senki — még a média orrára sem — kötötték a vizsgálati eredmények földönkívüliek létezését igazoló reális tényét. Meg lettek fenyegetve, félemlítve, esetleg vesztegetve — így ne csodálkozzanak majd azon ha jelen földönkívüli fosszíliák sem fedik majd a valóságot — vagyis azt, hogy földönkívüli lényről van szó.

Földönkívüli Ötzi

Furcsán megnyúlt, hatalmas szemüregekkel rendelkező koponya okozott kemény fejtörést a szakembereknek melyet a közelmúltban találtak Peruban. Egyesek úgy vélik: földönkívüli lény maradványaira bukkantak. 2011 novemberében két furcsa mumifikált tetem került elő a dél-amerikai Andahuaylillasban, melyek erősen összezavarták az antropológusokat.

Az egyik tetemnek ugyanis hatalmas, aránytalan, közel ötven centis feje van, mely akkora, mint az egész test többi része. A koponyának ráadásul a normál emberi mérethez viszonyítva szokatlanul hatalmas szemüregek találhatók.

A leletekre Renato Davila Riquelme, a cuscoi Ritos Andinos Múzeum munkatársa bukkant rá. Elmondta: a szemüregek kétséget kizáróan sokkal nagyobbak, mint egy normál ember esetében. Különösen érdekes és jelenleg megmagyarázhatatlan továbbá az is, hogy a koponyán megtalálható a kutacs (lágyrész a fejtetőn), valamint az állkapocsban két zápfog is ül. Előbbi a születés után durván másfél évvel eltűnik, megkeményedik, míg utóbbiak a felnőttkor hozadékai.

A leletek vizsgálatára három antropológus érkezett Spanyolországból és Oroszországból a múzeumba, akik azt vallják, hogy nem emberi lénnyel van dolguk és a tetemek további vizsgálatát javasolják. Riquelme hozzátette: egyelőre még csak felszínes értékelésen vannak túl, de annyi biztos, hogy a leletek a világ egyik etnikumához sem tartoznak.

A szakemberek megtalálták a szemgolyó egy darabkáját, mely jó szolgálatot tesz majd a DNS meghatározásánál és tisztázza a kérdést, miszerint egy rendkívül extrém arcú és testű emberrel, vagy földönkívülivel van-e dolguk. A második magzati pózban mumifikált test nem teljes, csak harminc centis. Hiányzik az arca, és úgy fest, mintha méhlepény venné körül.

Az sem kizárt, hogy a koponya deformitását sokkal földközelibb okokban kell keresni. Kilencezer éve számos civilizációnál dívott a mesterséges koponyaformázás, népszerű és gyakori volt a majáknál, az észak-ameriaki őslakosoknál és Ausztráliában is. Ahhoz, hogy a kívánt formát elérjék, az újszülöttek fejét szoros ruhákba csavarták, így érve el a végeredményt, amely kultúrától függően kerek, lapos, vagy éppen kúp alakú kobak lett.

Eredmények

Mi fog történni a következő ügyben? Nos, előreláthatólag ismét csak reménykedhetünk, hogy ki merik mondani az igazat — vagyis hogy idegen lény csontvázát őrzik a laboratóriumban. Ám ezt a racionális verziót már is több UFO kutató kétli, hiszen emlékezzünk csak mi történt a világ más pontjain, illetve részein talált idegen maradványokkal, testrészekkel és csontvázakkal? Kapott egy fülest a CIA, ennek következtében lezárta a környéket az erre megbízott és feljogosított hatóság, hírzárlatot és teljes titoktartást rendeltek el, a lakosságot félreinformálták, manipulálták, sőt sok esetben megfélemlítették. Olyan hivatalos hírközlő szervről még nem hallottam, amely egzakt módon bejelentette volna idegen lények maradványainak, testrészeinek, vagy űrhajójának egyértelmű létét a Földön?! Ez a mai viszonyok (tabu, titkolózás, pánik elkerülése, érdekek) stb… miatt valósággal lehetetlen vállalkozás (jobban mondva) próbálkozás lenne.

Jelen esetünkben azonnal UFO kutatók és független szakértők bevonásával kellene megvizsgálnunk az adott ügyet — hiszen csak így garantálható az objektív hírközlés, mely gátat szabva a tudományos szkepticizmusnak és a kormányzati titkolózásnak — utat nyit az igazság magasztos eszméje felé. Másrészt gondoljunk csak bele: ha a csontváz valóban földönkívüli entitást takar, akkor valószínűleg nem ez az egyetlen, amely a földbe ágyazódva várja a kutatók megérkezését…

Simon Gergely

Forrás: G-portál
Beküldte: Oltyán Edit
Közzétette: Molnár Ferenc

Különféle mítoszok, legendák és valós, megtörtént esetek szólnak, olyan groteszk és furcsa külsejű, sőt több esetben félelmetes szőrös, vagy szárnyas lényekről, melyek rájuk ruházott tulajdonságaikból kifolyólag egyesek szerint akár az alakváltásra is képesek. Nos, meglepő vagy sem, tény, hogy ezúttal nem egy átlagos, szőrös teremtmény elhagyatott út széli felbukkanásáról van szó, hanem olyan újfajta extrém, “ultramodern” jelenségről, melyet alakváltásnak nevezünk.

Füst és láng

Alakváltó szörnyeteg tartja rettegésben egy dél-afrikai város lakóit. Steytlerville-ben a változatos állatformákban megjelenő alak még nem támadt senkire, de a helyiek a rendőrség segítségét kérték. Egy helyi közeg már találkozott vele.

A Paris Match internetes kiadása szerint több hete tart a polimorf, azaz emberből állattá változó szörny terrorja a sivatagi városban. A helyi kapitányságon valósággal tolongtak az állat-ember miatt bejelentést tevő polgárok. Egészen pontosan addig, amíg az egyik helyi rendőrtiszt nem találkozott vele.

A férfi egy kocsma előtt látta meg az alakot — ahol bevallása szerint nem fogyasztott alkoholt. Először csak az tűnt fel neki, hogy az alak nagyon furcsa, és fekete mellényt visel. A rendőrtiszt csak ezután vette észre, hogy a teremtménynek nincs feje. Utóbbi először tehénméretű kutyává, majd óriási majommá változott, aztán eltűnt.

Steytlerville lakói szoros együttműködést sürgetnek a hatóságokkal, utóbbiak azonban először egy fotót szeretnének látni a szörnyről, amely bizonyítja létezését. A francia lap szerint készült ilyen felvétel: az emberalak a fotózás pillanatában változott állattá.

Az interneten természetesen a legfurcsább magyarázatok láttak napvilágot a történteket illetően. Az egyik szerint egy ember a szeretőjéhez próbált álruhában közelebb kerülni, amikor pedig a rendőr meglátta, véletlenül túlfújta kutyajelmezét, így nőtt tehén nagyságúra. Párhuzamként hozták fel Sir Arthur Conan Doyle egyik Sherlcok Holmes történetét, a Baskerville-i kutyát is.
Az afrikai hitvilág bővelkedik alakváltó szörnyekben, erről árulkodik folklórjuk és irodalmuk is.

Nem létezhet!

Alakváltó szörny? Ugyan, már kérem! Az egyik leghíresebb legendás lény, a farkasember, a népi hiedelem szerint egy alakváltás útján lett emberből farkasra emlékeztető szörnyeteg. Többek hisznek létezésében, ám ez még nem bizonyíték a létezésére. A dél-afrikai lényt viszont többen is látták, éjszakánként, amint a hosszú és sötét utcákon ballag, meg-meg ijesztve egy-egy embert. Nagy feltűnést kelthetett, ha ennyire híre ment. Alakváltó lények elvileg nem is létezhetnek, hiszen ez ellentmondana a fizika törvényszerűségeinek, ha csak nem egy földönkívüli lényről van szó, amely egy folyamatos és változatos külső segítségével próbálja felderíteni a terepet, el venni az emberek kedvét a megzavarástól. Földönkívüli kémről van szó?

Nem kizárt, bár egy nagyon fejlett idegen lénynek kell ahhoz lennie, hogy képes radikálisan megváltoztatni a teste molekuláris biológiai szerkezetét. A nem száz százalékig létező lény, eddig ugyan még nem is ölt embert, a lakosság mégis retteg, s pánikszerűen kerülik az üres, kihalt, utcákat. Állítólag az egyik lakos felvette videóra, amint az ember átalakul egy nagyon félelmetes és hátborzongató lénnyé? Ha létezik ez a videó, vajon hol van, és miért nem került eddig nyilvánosságra?
Nos, én azt hiszem többféle magyarázat is létezhet a titokzatos lénnyel kapcsolatban:
1.Népi hiedelem és kitaláció
2. Rossz vicc
3. Igazi szörny
4. Földönkívüli lény
Amennyiben igaz, hogy egy ember valóságos szörnyeteggé képes változni, akkor felmerül a fejlett, hibrid lények intergalaktikus új fajának földi jelenléte, melynek első (...vagy sokadik) követe a dél-afrikai lény?

Forrás: G-portál
Beküldte: Oltyán Edit
Közzétette: Molnár Ferenc

Napjainkban szinte már nincs is olyan óra, amikor a hírekben ne hallanánk egy adott országban megtörtént valamilyen természeti katasztrófáról. Legyen az árvíz, tornádó, vulkánkitörés vagy földrengés, a következmények adottak. Emberek tűnnek el, halnak vagy sérülnek meg, és persze rengeteg embert evakuálni kell. Mind amellett még többen vannak azok, akik felismerve a hirtelen jött fenyegetést önkéntelenül hagyják el otthonukat. Ezek a súlyos és végzetes következmények azonban nem csak emberáldozatban, anyagi vagy vagyontárgyi értékekben fejeződnek ki, ugyanis van egy olyan egyelőre nem látott, vagy nem megvalósult következmény, amely bármikor az emberiségre szakadhat.

Most egy picit térjünk vissza a lény aktákhoz. Vajon mi az oka annak, hogy ennyi különféle őskori állat friss tetemét fedezik fel a halászok, tengerészek? Egyszerű ám nem bizonyított magyarázat, illetve elmélet lehet a közismert kéttónusú jégsarkokban bekövetkezett, a globális felmelegedés nyomására létrejött hó és jégolvadás. Vagyis míg évmilliókon keresztül egy-egy őskori lény testét a — hatvan fokos jég hibernált, megőrizte eredeti állapotában, addig a hőmérséklet emelkedése nyomán elolvadt, majd levált jégtáblákból és hótömbökből valósággal kiolvadtak ezek a bizonyos lények. Élettelen testüket aztán nemsokára partra is veti a víz, s a néhány nappal rá a tetemet megtalált matrózok és tengerészek ezért látják úgy mintha még pár nappal azelőtt élt volna.

Ezt a variációt még a szkeptikusok is hajlandók elfogadni, s minden valószínűség szerint a legtöbb ilyen vízpartra kisodort lény tetemében ez az ok játszott közre. Ám lehetséges, hogy vannak kivételek is, hiszen számos lénynél orvosi, biológiai és más tudományos vizsgálatok is alátámasztották, hogy a lény még valóban élt néhány napja! Döbbenetes eredmény! Tehát mégsem haltak ki egyes valaha vízben élt őslények? Egyes ilyen szörnyek hatalmasak még egy kék bálnánál is, míg más vízi lények óriási csápokkal és karokkal rendelkeztek, nem beszélve az óriáskígyókról és más felismerhetetlenségig aszott bőrű és pikkelyű lényekről.

Természetesen nem szabad elzárkózni attól a hipotézistől sem, amely szerint néhány tucat egyed túlélhette a meteorit becsapódást, a jégkorszakot illetve minden más geofizikai változást és biológiai folyamatot. Ne feledjük, hogy a középkori gyarmatosítás időszakában a hajó legénységei és kapitányai számos esetben feljegyzésekben, naplóban örökítették meg a különböző szörnyekkel és lényekkel való váratlan találkozásokat. Ezeket a veszélyes és félelmet keltő kalandokat, történeteket ma már csak legendáknak és kitalált történeteknek tekintjük, de ne feledjük, hogy ennyit nem tévedhettek a középkori emberek sem, s persze azt is konstatáljuk, hogy a legendáknak és mitológiáknak van némi alapja.

Ám mi van akkor, ha egyik fenti feltételezés sem helytálló és reális, s egy másik úton kerültek a vízbe, s onnan a partra ezek a szörnyek? Milyen intézkedéseket kell foganatosítani, ha kiderülne, hogy mégsem a sarkkörökről olvadnak le ezek a lények? Mi történne akkor, ha ténylegesen meg lennénk győződve arról, hogy ezekből a lényekből nem csak pár tucat éldegél a tengerekben, s óceánokban? Előre le kell szögeznem, hogy nem szeretnék pánikot kelteni, hiszen kizárólag tudományos elméletről van szó. Ám jogos a felvetésem, ha arra célzok, esetleg, mi van, ha az egyes természeti katasztrófák, például óriási erejű földrengések következtében olyan radikális geofizikai változások mennek végbe, amelynek hatására megnyílik a tengerfenék egy része, s a kis nyíláson át olyan teremtmények távoznak, amelyek addig békésen, s elzártan éltek a geológiailag zárt rendszerű és felépítésű mélyvízben?

Mert ugyebár földrajzilag elképzelhető, hogy a tengerfenék alatt egy üreges barlangrendszer húzódik, amely azelőtt az egység része volt, ám valami okból kifolyólag a geológiai változások betömték ezt a területet. Most azonban napjainkban, mikor ilyen sűrűn van hatalmas erejű földrengés, nem kizárt, hogy olyan rég kihaltnak hitt ősállatok is kiszabadulhatnak az efféle szegregációs geoszférából, amely fajok egyes része nem biztos, hogy túl barátságos, sőt olyan vérszomjas és emberre is veszélyes lények is a felszínre kerülhettek, amelyek túlszaporodás esetén akár komolyan fenyegethetik a fürdőzőket, s a kisebb hajókat. Persze ez csak elmélet, de gondoljuk csak bele milyen beláthatatlan és előre látott súlyos következményekkel járna, ha mondjuk a Balaton vize alatt lévő fedett és elzártan lévő ?belső? barlangrendszerben lévő víz egyszer csak egy hirtelen jött nagy erejű földrengés következtében a felszínre törne olyan vérszomjas fenevadakkal együtt, mint mondjuk a Piranha.

Forrás: G-portál
Beküldte: Oltyán Edit
Közzétette: Molnár Ferenc

− A mexikói Nemzeti Embertani és Történeti Intézet régészei mikrokamerával térképezték fel az eddig feltáratlan maja sírkamrát. Az elfeledett építmény Mexikó déli részén, Palenque ősi városában található. A kutatók úgy vélik, hogy egy magas rangú embert temethettek el itt. A régészek már 1999-ben felfedezték a kamrát, de csak most sikerült felvételeket készíteniük a belső termekről. Az sírkamrára ugyanis később egy, a szakirodalomban XX. Templom néven ismert piramist építettek, amely nagyon ingatag − ha egy ember próbálna bejutni, könnyen lehet, hogy beomlana, és elveszne a rengeteg régészetileg értékes lelet.

A maja kultúra jobb megismerésében fontos szerepet játszó Palenque maja város első évtizedeiben (kb. Kr. u. 431-550) épült kamra belsejébe egy 15 centiméteres lyukon, egy 5 centiméteres mikrokamera segítségével jutottak be. A kamerát öt méter mélyre eresztették. A felvételek vörösre festett kamrákat mutattak, ezekben összesen 11 edényt, valamint jáde- és kagylódarabokat találtak. A sír belsejében az egyik falon kilenc embert ábrázoló, vörös alapon feketével mázolt festményt is felfedeztek. Szarkofágot azonban nem találtak − a régészek úgy vélik, hogy a sírkamra tulajdonosának testét közvetlenül a padlóba temették.

A kutatás egyik vezető régésze, Martha Cuevas szerint a sírkamra Palenque egyik szakrális vezetőjének testét rejtheti − valószínűleg a dinasztia egyik első tagjáét. A szakértők több szakrális vezető nevét felsorolták (köztük Palenque első uralkodójáét is), de biztosat még nem tudnak. Az azonban már megalapozottnak tűnik, hogy a sírkamrát 400 és 550 között építették.

Forrás: Exploreronline pont Hu
Beküldte: Oltyán Edit
Közzétette: Molnár Ferenc

− Az aranyozott rézből készült koronát mitikus jaguárszerű teremtmények képei díszítették. A feltűnően stilizált szemekkel díszített maszk szintén aranyozott rézből készült.

A régészek feltárták a hordozható „trónust”, amelyre az uralkodó elit elhunyt tagját a temetés során helyezték. A halottat mumifikálták, gyolcsba burkolták, s a karosszékre hasonlító, fából, nádból és textíliából készült hordszékre ültették. − Az utóbbit legalább négy szolga, vagy udvaronc vitte.

Vele együtt temettek el számos arzén tartalmú rézötvözetből készült lándzsahegyet és legalább 50 nyílhegyet (öt külön csoportban), amelyek ugyanabból az ötvözetből készültek. A testet egy égetett fekete edény is kísérte, amelyet a civilizáció legmagasabb rendű istenségének képeivel ékesítettek.

Az előkellő sírt a perui Szikán Nemzeti Múzeum régészei ásták ki egy hatalmas és titokzatos, mintegy 200 hektár területű elhagyott szent város, az észak-perui Lambayeque tartományban fekvő Ghiclayo melletti Sicanban. Tíz évszázaddal ezelőtt, amikor a szikán „király” még élt, a szent főváros 12 piramissal büszkélkedett: négy kicsivel (mindegyik közel 12 méter magas) és nyolc igen naggyal (mindegyik 30-40 méter magas volt). Az utóbbi években radarvizsgálatokkal első ízben sikerült e hatalmas építmények funkcióit − vélhetően az ősök imádatát szolgáló templomok voltak. Az egyik ilyen piramis alatt a régészek sírkamrákat is találtak, amelyekbe sejtésük szerint a civilizáció és titokzatos városa megalapítóit temették.

A régészek azt gyanítják, hogy az egész város egyetlen hatalmas szertartás központ volt, amely az ősök tiszteletének igényeit szolgálta. A szikán törzsfők közel s távol mintha uralkodóik, és udvaroncaik magas presztízsű temetkezési helyeként használták volna a területet.

A szikán civilizáció különálló kultúraként, valószínűleg az i.e. 8. században keletkezett, és klasszikus formájában maradt fenn mindaddig, amíg egy 30 évig tartó aszály alá nem ásta társadalmi, vallási és politikai szövetét az i.e. 11. század közepén. Az éghajlati katasztrófa megrendítette a lakosság isteneiben és uralkodóiban vetett bizalmát, lázadások törtek ki, amelyek során felégették a templomokat és elhagyták a nagy metropoliszt.

A szikán kultúra egyes jellegzetességei másutt is feltűntek a térségben, és új főváros is lett később más helyen — amíg csak a szikánokat a 14. században le nem igázták a hódítók. Valószínűleg a szikánok által beszélt nyelv, amely nem rokona más perui indián nyelveknek, csak a 20. század elején halt ki.

Ez a sír a második ősi temetkezési hely, amelyet az elmúlt nyolc hónapban az elhagyott piramisvárosban tártak fel. Múlt nyáron a régészek egy másik látványos temetkezési helyet ástak ki − amelynek lakója alig volt alacsonyabb rangú, mint a jelenleg feltárás alatt álló síré. Érdekes módon ezt a szikán férfit rézötvözetből készült rituális késsel és rézarany ötvözetből készült edénnyel temették el − az eszközök együttese arra utal, hogy valószínűleg pap volt. Az ősi perui kultúrákról tudjuk, hogy a kés és edény voltak a legfontosabb rituális eszközeik, amelyek az állat és emberáldozatokkal álltak összefüggésben.

Miként a most felszínre hozott egyének, a feltételezhetően papi hivatású illetőnek is stilizált maszkja volt. Ám viselt egy korall rózsaszínű kagylókból álló mellvértet és egy kőből és kagylóból készült nyakláncot is, ez utóbbiban textíliából készült aranyozott összekötők voltak (egy szent madár képével díszítve).

A két újonnan feltárt temetkezési helyről származó csodás leleteket az észak-perui Chiclayótól 20 km-re északra található Szikán Nemzeti Múzeumban állítják majd ki.

History világtörténelmi magazin
Beküldte: Oltyán Edit
Közzétette: Molnár Ferenc

− Ebben a cikkben kivételesen nem érintjük Piri Reis Dél-Amerikáról és az Antarktiszról készített rajzait, amelyet a török kalózvezér egy számunkra ismeretlen, jégkorszak előtti forrásból vett át, hiszen erről már olvashattatok más szerzők műveiben, oldolunkon is. Most azokkal a térképekkel foglalkozunk, amelyek kevésbé ismertek, de így is nagyon sok fejtörést okoznak a szakértőknek.

Ma úgy tudják, hogy a világ legrégebbi kartográfiai emléke 8 ezer éves, és a bejáratok nélküli várost, az anatóliai Catal Hüyüköt ábrázolja. A felfedezés James Mellaart nevéhez fűződik, aki 1961-ben bukkant rá a falra festett alaprajzi ábrára, miközben egy kultikus helyen folytatott ásatásokat. A sumerok is profi térképrajzolók voltak. Ezt mi sem jelzi jobban, mint az az agyagtáblába vésett ábra, amelyet Nuzu város romjai között találtak a régészek. A kutatások szerint a térkép Kr. e. 2300-2500 között készülhetett. Nagyon érdekes az a 3500 éves rajz is, amelyet a tudomány csak bedolinai sziklatérképként tart nyilván. A négy méter széles és három méter magas ősi ábrán házak és művelt parcellák láthatók, mi több, ez alapján bukkantak rá a kutatók a közeli völgyben az egykori település öntözőcsatornáinak maradványaira.

Őskori geodézia?

Akadnak ennél régebbi térképek is, ezeket azonban még nem sikerült beilleszteni a térképeszet hivatalos kronológiájába. 1904-ben Rhodesiában furcsa kőtáblát ásott ki a földből egy angol régész, John Braht. Mivel a lelet elütött az ásatás helyén talált többi ősi tárgytól, ezért a fiatal kutató további vizsgálatokra egyenesen VII. Eduárd király udvarába küldte azt. A trapéz alakú égetett agyagtáblát egy faládában őrizték egészen 1967-ig, majd amikor újra elővették és megvizsgálták, rájöttek, hogy az nem más, mint a Mucheke-folyót körülvevő terület háromdimenziós, domborzati térképe. Korát a kutatók 30 ezer évesre becsülték, amely azért különös, mert úgy tudjuk, őseink ekkor még állatbőrökbe bújva, primitív eszközökkel vadásztak a füves pusztákon. Elképzelhetetlen, hogy járatosak lettek volna a geodézia és kartográfia tudományában, hiszen ehhez akkor még sem a szellemi, sem a technikai lehetőségeik nem voltak adottak.

Nézzük tovább a furcsaságokat. 1962-ben Dél-Moraviában egy mamutagyarat találtak a kutatók, amelyen a Dyje-folyó kanyarulatai, és a Pavlov-hegység jellegzetes pontjai voltak feltüntetve. A legnagyobb problémát az őskori térkép életkora jelentette, hiszen azt 25 ezer évesre becsülték a szakemberek. A meglehetősen pontos ábrázolás a paleolitikum utolsó szakaszában készült.

Hasonló térképet találtak a régészek 1985-ben egy ukrán falu, Merics közelében. A különleges leletről a Neues Deutschland számolt be először. A terjedelmes cikkből megtudhattuk, hogy a vésett mamutagyar vizsgálatát az Ukrán Tudományos Akadémia munkatársai végezték el, akik rájöttek, hogy a krikszkrakszok sokasága egy hegyoldal előtt áthaladó, gázlókkal rendelkező folyót, és több lakóépületet ábrázol. Ezek a valóságban is megfeleltek az ősi térkép vonalainak, mi több nem sokkal később a négy, mamutcsontból készült építményt is találtak a helyszínen. A térképet Kr. e. 13 ezer körül készítették az itt élő ősemberek… Nincs mit szépíteni a dolgokon, itt valami nincs rendben.

Történelem 30 négyzetcentiméteren

Ezt gondolhatták azok a kutatók is, akik 1993-ban egy 14 ezer éves, 13 centiméter széles és 2,5 centiméter vastag kőbe vésett térképre bukkantak Észak-Spanyolországban. Az ábrákat az Universidad de Zaragoza kutatói analizálták, akik arra a következtetésre jutottak, hogy azon az Abauntz barlangot körülvevő hegyek és kanyargó folyók láthatók. A Journal of Human Evolution lapban közzétett cikkben Pilar Utrilla, a kutatásokat végző csoport vezetője rámutatott arra, hogy véseten nem csak a madártojások és a gombák, hanem a vadászathoz szükséges kovakövek lelőhelyeit (bányáit?) is feltüntették. „Ehhez hasonlót még nem találtak sehol Európában. Nem tudjuk, ki és milyen célból készítette a térképet, de nyilvánvalóan igen fontos lehetett azok számára, akik 14 ezer évvel ezelőtt ebben a barlangban laktak” − nyilatkozta Utrilla, aki biztos abban, hogy az itt élő emberek ennek a térképnek a segítségével tervezték meg az élelembeszerző útjaikat.

30, 25, 15 és 14 ezer éves térképek... Ha rátekintünk az emberiség történelmi idővonalára, akkor megállapíthatjuk, hogy ezek az adott kor fejlettségi szintjét meghaladó alkotások a fiatal és a késői paleolitikumot átölelő időszakból származnak. Tudnunk kell, hogy ebben az időszakban vált dominánssá a Homo sapiens a Földön, amelynek egyedei még állatbőrökbe bújva, kezdetleges fegyvereikkel vadásztak, és ki voltak szolgáltatva a természet erőinek.

Mindezek tükrében nem csoda, ha a fejünket vakarjuk az ősi térképek hallatán, amelyek − mint olvashatták − meglehetősen pontosak voltak és bizonyos szintű, geodéziai és kartográfiai tudásról is tanúskodnak. Bár a történészek nem tagadják, hogy már az ősember is lerajzolta a közvetlen környezetét a barlangja falára, de mivel azt nem tájékozódási céllal tette, éppen ezért ezeket az alkotásokat soha nem tekintette térképeknek. A dél-moraviai, a mericsi vagy éppen az észak-spanyol leletekről azonban mindez nem mondható el. Egyszerűségük ellenére sem illenek bele a kulturális antropológia által felállított eseménysorba. Akkor miben rejlik a magyarázat?

Új kronológia szükséges

Sokan úgy vélik, hogy az őskorban létezett egy fejlettebb földi civilizáció, amely mesterségesen beavatkozott a Homo sapiens fejlődésébe, és olyan ismeretekkel látta el, amely látványosan felgyorsította a civilizálódás folyamatát. A másik elmélet mellőzi a külső beavatkozás elméletét. Képviselői úgy vélik, mindössze a tudomány által felállított kronológiát kellene átgondolnunk, és bármennyire is kellemetlen, de újra kellene írni az emberiség történetét. Ki kellene tolni a határokat néhány tízezer évvel, hiszen egyre több bizonyíték szól amellett, hogy már az őskorban is sokkal civilizáltabb népcsoportok éltek a Földön, mint azt ma feltételezzük.
Hiába a sok bizonyíték, még mindig az Kr. e. 8-ból származó Catal Hüyüköt ábrázoló rajzot tekintik a világ legrégebbi térképészeti emlékének.

Bár Pilar Utrilla mindent elkövetett annak érdekében, hogy a tudomány ismerje el az Abauntz-barlangban talált 14 ezer éves kődarabot a világ legöregebb térképének, de minden próbálkozása kudarcba fulladt. A hivatalos indoklásban Jill Cook, a British Múzeum munkatársa kifejtette: az állatfigurák fölé karcolt vonalak még nem jelentik azt, hogy az egy térkép! Cook hiába tekintette meg a zaragozai kutatók bizonyító erejű számítógépes analízisét, mégis úgy nyilatkozott, hogy a kődarabot térképnek tekinteni nagy merészségre vall, és nem valószínű, hogy a röghöz kötött magdalénia kultúra emberének szüksége lett volna 14 ezer évvel ezelőtt bármiféle tájékozódási segédeszközre.

Azt hiszem az utolsó mondathoz, nem kell kommentárt fűznöm: szomorú, hogy még mindig itt tartunk a 21. század elején. A tudomány fala sok helyen repedezik, és előbb-utóbb szükség lesz egy teljes renoválásra. Akkor talán a térképészet története is kiegészül azokkal a leletekkel, amelyekkel egyelőre nem tud mit kezdeni a tudomány.

Forrás: noiportal.hu
Beküldte: Oltyán Edit
Közzétette: Molnár Ferenc

Elődeik csontvázai mellett halomban hevernek az elefánt agyarak, amelyek értékéből akár multimilliomos lehetne az ember. Kalandorok egész generációi indultak neki, hogy megkeressék ezeket a felbecsülhetetlen értékű kincseket, de a mai napig nem találták meg, sőt még a bennszülöttek sem tudtak nekik segíteni ebben.

Halottidéző szertartás elefánt módra

Ezért felmerült a gyanúja annak, hogy az elefántok közeli halálukat érezve talán egy nagy láphoz mennek, amelyben elsüllyedve békében és zavartalanul jutnak el örök nyugvóhelyükre. Az tény, hogy az elefántoknak az elpusztuláshoz való viszonyát nagy titokzatosság övezi. George Adamson, a híres nőstényoroszlán, Elza „apja”, akit lelőttek az orvvadászok, a következőket mesélte:

„A farmerek egyszer lelőttek egy elefántot, amely behatolt az ültetvényükre. A helybéliek behordták a húsát, majd a csontokat egy 800 méterre távolabb levő szemétdombra vitték. A következő éjszaka azonban odamentek a lelőtt elefánt csordájának tagjai, ormányaikkal felszedték a csontokat, majd úgy lengetve őket, mintha valamilyen kísérteties halott idézést végeznének, ünnepélyes szertartással visszavitték arra a helyre, ahol társukat lelőtték — mintha a halál helyének mélyebb jelentősége lenne számukra.”

Afrika néhány helyén a kunyhók előtt dekorációként elefántkoponyát raknak ki. Itt is megtörténik időnként, hogy éjszaka a szabadban élő „jumbók” ezeket a kifehéredett csontokat elhordják, az antilopcsontokat viszont otthagyják. Ha egy beteg nőstényelefánt csordája körében elpusztul, este szabályos temetési szertartás kezdődik. A gyászolók ormányaikkal nagy gyeptéglákat szaggatnak ki a földből, és a tetemre dobálják azokat. Mások tüskés ágakat tördelnek le akácfákról, a gyeptéglákkal beborított tetemen egy második réteget képezve, amíg a holttest már nem látható. Ezek után a csorda ezt az egész „sírhalmot” olyan keményre tapossa, hogy az oroszlánok, leopárdok, keselyűk, hiénák már nem tudnak hozzáférni. Az elefántok tehát eltemetik halottaikat, nehogy mások meggyalázzák a holttestet.

Őrlőfogaik elkopása után éhen halnak?

Az elefántoknak a halállal szembeni ilyen viszonya alátámaszthatná az elefánttemetőkről alkotott feltételezést. De akkor hogyan halnak meg ezek az ormányos óriások, ha nem csordájuk körében egy orvvadász golyójától találva vagy hirtelen jött betegségben pusztulnak el? Az elefántok körülbelül hatvanéves korukra öregszenek meg annyira, hogy az már életük végét jelenti. De elpusztulásuk közvetlen oka nem a végelgyengülés, hanem fogazatuk elhasználódása, azok között is nem az agyaraké, hanem a négy, cipő nagyságú őrlőfogé. Ezekből az embert két garnitúrával látja el a természet, az elefántot viszont hattal. Amikor a vastag ágak rágása az utolsót is elkoptatta, a fű és a lomb majdnem úgy távozik a testéből, mint ahogy a szájába került, vagyis teljesen emésztetlenül. Az állat óriási mennyiségeket fal fel, mégis éhen hal — teli gyomorral.

Ezt a halált hetekkel, hónapokkal késleltetheti, ha állatunk félelmetes helymemóriájával több száz kilométerre is elmegy, naponta 80 kilométert megtéve, egy lápot felkeresni, ahol különösen lágy, lédús, könnyen emészthető füvek nőnek. Itt azonban a part közeli, széli részeket az öreg hamar lelegeli, aztán egyre mélyebbre és mélyebbre kell begázolnia az ingoványba. Pizza tányér nagyságú talpai ugyan elég jól elbírják a négytonnás testet, de amikor már a hátsó lábai mélyen besüllyednek a lápba, az elefánt csak nagy fáradsággal, végül pedig már sehogy sem tud megszabadulni, és elmerül.

Pontosan ezekben a mocsarakban nyugszanak elsüllyedve megszámlálhatatlan elefántgenerációk tetemei az elmúlt évezredekből, sok már egészen megkövesedve — de megkímélve örök időkre az elefántcsontrablóktól.

Egy kis érdekesség

Elefánt lelkiismeret?

Az elefántokról köztudomású, hogy értelmes állatok, és nagyon jó az emlékezőtehetségük. De a legtöbbet valószínűleg kétségbe vonnánk, hogy a megbánást is ismernék. Elképzelhető lenne, hogy a vad elefántok sajnálják, amiért megöltek egy ártatlan embert?

Az indiai Bihar tartományban lévő Shankardah falutól nem messze a 60 éves Panchu Kamakar ayurvedish doktor szokásos gyógynövény-gyűjtő útja során vad elefántcsordával találkozott. Az állatok hirtelen rátámadtak és megölték. Eddig ebben nincs semmi rendkívüli, hiszen időnként bizony megesik, hogy az elefántok megtámadnak embereket, akik vigyázatlanul túl közel merészkednek hozzájuk. De ami ezután következik, valóban meglepő. Úgy látszik, az elefántok rájöttek, hogy ártatlan embert bántottak — feltehetően sokszor látták már Panchut növénygyűjtés közben, — és mintha csak jóvá akarták volna tenni a történteket, gondoskodással vették körül a halottat.

Másnap Panchu két barátja a doktor keresésére indult. Amikor barátjuk holttestét megpillantották, szinte földbe gyökerezett a lábuk. Vad elefántcsorda állta körök Panchut, hatalmas testükkel védték a forró naptól, elzavarták róla a legyeket, hosszú ormányukban vizet hoztak, úgy locsolgatták. Az elefántok kitartóan őrködtek a halott mellett, és senkit sem engedtek a közelébe. A vadőrök csak harmadnap tudták nagy nehezen elkergetni a „bűnbánó” állatokat.

Forrás: Női Portál
Beküldte: Oltyán Edit
Közzétette: Molnár Ferenc